Szeicz János: Hajnali álom

A hajnal még csak gyenge gyertyaláng,
mely vakon bolyong a tereken,
az álmos éjszaka lustán hever,
nyújtózik buján és meztelen.
Önmagamba hívlak öntudatlan,
ahol nem vagy, hiányzol onnan,
újra rajzolom tested vonalát,
létezésed álmomba fontam.
A sejtelmes fényben felidézlek,
s bíbor szavakkal megfestelek,
megtöltök veled teret és időt,
hogy érezzem, újra létezel.
Az álmok ködében elmerülve
aludni, elhinni, újra él!
A párnára kiszökhet a könnyem,
most megszűnik az idő, s a tér.
A hajnali szél álmából rezzen,
és felhőket kerget morcosan,
őszi szél, öreg fák tördelője,
álmokat űzve tova suhan.