Szabó Lőrinc: Csak az öledben

Kedves, mikor rád gondolok,
nem is én gondolok reád,
nem is én gondolok reád,
mikor rád gondolok.

Kedvesem, szép gyönyörűségem,
én már sohase feledem
a percet, mikor legelőször
nekem adott a szerelem.

Már meztelen voltál, öleltél
és minden ized remegett
és én feltérdeltem az ágyra
és néztem szűzi testedet

és a két karom könyörögve
nyult le két válladig
és széttárt térdeim között
reszkettek csukott combjaid.

És ekkor a karod megindult
felém és rémült biborait
nyitotta tágra, óriásra,
két rettegő és bús szemed.

S valami csúcs volt és tető volt
s haldokló pillanat:
szivem megdobbant: most adod, most,
most adtad nekem magadat!

És szemeid rémülve néztek,
jöjjön, mondtad és megint: ne! ne!
s nem akartad s magadra huztál
s két combod megnyilt csendesen.

Két combod megnyilt, vágyakozva
nyilt elém remegő öled.
És befogadta, behatoltam
a sötét, puha és meleg

húsba, az eleven gyönyörbe
mely körül fogott édesen
és egymásra talált az ajkunk
és ringatott a szerelem.